Ha magadra ismersz, az csak a véletlen műve...
#Férfi&Nő

Forgatag

Hajolj közelebb, hadd érezzelek most.

Most.

Mert nálunk úgy is csak ez játszik.

Nincsenek kilátások.

Csak a pillanat.

Ami szép.

Jó.

Túl jó…

Kigombolom az inged, segítek.

Haladjunk már…

Vedd le a felsőm és dobd a padlóra!

Dobd el vele együtt a gátlásaimat is.

Húzd le lassan a harisnyámat.

Ahogy csupaszodom előtted, úgy tűnnek el a félelmeim.

Arra az egy pillanatra.

Csókolj meg! Erősebben!!!

Hadd felejtsek el, mindent.

Minden rosszat, amit velem tettél.

Amit veled tettem…

Csak arra az egy pillanatra.

Erősen szuszogsz mikor végzünk.

És én csak fekszem melletted.

Meztelenül.

Gátlástalanul.

Kisemmizve.

Nevetséges az egész.

Hogy mennyire nem tudom uralni a gondolataimat melletted.

Hogy rám kacsintasz, miközben a párnámat öleled.

A párnámat, ami miattad volt könnyes hetekig.

De most szép.

És majd holnap megint fájni fog.

Talán már nem annyira, mint eddig.

Hozzászokok.

Kisétálok az ajtón.

Ezerszer megfogadtam, hogy nem megyek be rajta többet.

De megint bemegyek.

És újra fáj.

És újra jó.

Most jó.

Túl jó….

 

’17 november