Ha magadra ismersz, az csak a véletlen műve...
#Férfi&Nő

Karjaidban

Szeretnék a karjaid közt lenni és ott szépen megnyugodni.

Minden légzésemmel kicsit közelebb kerülni hozzád.

Hozzánk.

Egyszerűen megérteni.

Szó nélkül maradni és mindent elengedni.

Kócos hajjal és piros arccal rád nézni.

Nézni, ahogy visszamosolyogsz rám.

Mosolyogunk, pedig semmi nem történt.

Semmi, és ezzel együtt minden.

Mint minden alkalommal mikor teljesen az enyém tudsz lenni.

Megérkezel és megérkezem.

Milyen különleges ez a teljesen átlagos pillanat.

Hiszen a tv ugyanúgy csak szól monoton és én a nagy pulcsimban kucorgok az öledben.

De te olyan szépen nézel, hogy nem kell tudnom semmit.

Megengeded, hogy azt érezzem.

Azt, hogy kicsit megbolondulok.

Tőled.

Mint ahogy te is, miattam.

Az ujjaink lassan egybe fonódnak.

Pont passzol.

Valahogy most minden passzol.

Végig simítod az arcom mielőtt a szádhoz emeled az állam.

Aztán újra csak nézel engem és nem szólsz semmit.

Mert ez több annál, hogy bármit is lehessen mondani.

Még én is megnémulok.

Én…

Ez már tényleg valami.

Egy tökéletes pillanat.

…ahogy a karjaidban vagyok.

 

És ha egyszer tényleg megérkezel, megígérem, hogy felolvasom ezt neked.

 

’18 január